Elsősorban mindenkit köszöntök, aki volt olyan kedves, idetalált és olvas engem. Régóta vágyom rá, hogy közzétegyem bizonyos gondolataimat, ámde a kellő inspiráció bizony hiányzott. Mindeddig.
Feltűnt ugyanis, hogy a hagyománykedvelő, tradicionális vagy konzervatív körben II. Rákóczi Ferenc fejedelem megítélése - hogy finoman szóljak - negatív. Ráadásul, néhol úgy tűnt számomra, hogy kulcsfontosságú információk ismerete nélkül az. Ezt a jelenséget igazából nem sikerült megértenem, legfeljebb tippelni tudnék, de remélem, kedves olvasóim informálnak ezen okokról.
Véle szemben felhozott vélemények nagyjából számomra a következő módon foglalhatók össze: felkelésbe, háborúba vitte a népét, pártot ütött felkent(!) királya ellen, majd gyáván megfutamodott a végén.
Mivel nem a bölcsészkaron végeztem, és a történettudománynak legfeljebb lelkes olvasója vagyok, hangsúlyoznom kell, hogy Rákóczi kapcsán az általam hozzáférhető írásokat elolvastam (majdnem három évtizedes gyűjteményem van a témában:)), tekintve, hogy gyermekkorom óta különösen érdekel a személye. Ebből következően nem elsősorban történettudományos elemzést szeretnék itten művelni, hanem morális megközelítést, általam ismert tények/információk alapján.
Azonban nehéz lenne a kor rövid áttekintése nélkül továbblépni, még így is. Tőmondatokban igyekszem tehát az 1600-as évek végének "hangulatát" megidézni.
Vége felé jár a török uralom az országban. Nagyobbrészt pusztaság, elhagyott/lerombolt falvak, műveletlen földek. Az ország maradék vezető rétege nem tud egységesen állást foglalni már abban a kérdésben sem, hogy ki lehet legitim uralkodója az országnak. Egyéni kezdeményezések sikertelensége (Thököly), magányos gondolkodók (Zrínyi), és 1687-ben ágyúkkal körülvett országgyűlés. Nyomor, kilátástalanság, szegénység. Erdély, távoli csillag, török fennhatóság alatt. Római császár, aki birodalmat épít, de alig van pénze. Hadserege, hadvezére viszont van, és elsősorban nyugat felé kacsint. Azonban közben enni is kéne. A maradék nép kifosztása/adóztatása az egyetlen lehetőség az Ausztria-ház számára, hogy előteremtse a napi betevőt. Belső népeit nem piszkálhatja nagyon, hisz akkor legitimitása van oda. A Dunántúl déli része, a Duna-tisza köze és délvidék felső területe szinte élettelen pusztaság. Dél felé rablóhordák és a török. Északra a "legitim" rablóhadsereg. Kilátás, továbblépés lehetősége távol, vagy nincs is. Az Ausztria-ház Mátyással történt szerződése alapján (is, bécsúlyhelyi béke, 1463) jogot formál a magyar királyi trónra.
Az Árpád-ház kihalása után a magyar trónöröklés rendszere felborult, és - mivel - nem volt a vezető rétegen belül közmegegyezés a folytatás kapcsán (érdekviszályok, Csák-Amadé, Anjou, Ulászló, Hunyadi), konszolidációra számítani nem lehetett. Tudomásul vehetjük, hogy - többek közt Mohács - ezen felülről kezdődő bomlási folyamat részeként, a valós hatalmi koegzisztenciát közép-eutópában századokra megbolygatta(megkockáztatom, ezen folyamatnak még mi is részesei vagyunk).
A helyzet - összességében - tehát szinte reménytelen. Nem először, a totális pusztulás tátotta reánk szörnyű állkapcáját - mondanám, ha képekkel akarnék élni.
Anélkül is nehéz lenne továbblépni, hogy ne ismernénk Rákóczi családi kapcsolatait. Zrínyi, Frangepán, Báthory, ezek a nevek ugye mondanak valamit? Munkács várának ostroma, ahol kora gyerekkora egy részét töltötte?
Fejedelmi gyermek, akit úgy is neveltek. Nem megalkuvásra, de nem is megfutamodásra. Családjának birtokai, a birtokokból származó jövedelem európában egyedülállóan magas volt, messze meghaladva az Ausztria-ház hasonló paramétereit.
A fentiekből következik, hogy:
1, az vesse a Habsburg-házra az első követ, aki nem látja át, hogy kutya kötelessége volt - hatalma érdekében - megtörni/elfoglalni/annektálni/stb. a nálánál nagyobbat, ha (hagyományos értelemben :)) uralkodni akart.
2, az vesse Rákóczira az első követ, aki ennek valamilyen formában nem akart volna ellenszegülni.
Mindezek ismeretében szerintem nyilvánvaló az alapellentét. Rákóczinak igen nagy oka volt szembeszegülni az Ausztria-házzal, még annak ellenére is, hogy Lipót császár - a nevelőapja volt.
Itt most idézhetném, de olvassa el az, ki akarja: "Rákóczi kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljairól" (nem idézem latinul, pedig milyen hatásos lenne:))
Látható tehát, hogy a szabadságharc eseménye nem volt se váratlan, se természetellenes fejlemény. Nem tekinthetünk azonban a történtekre csak a végénél fogva. Bizonyára egyszerűbbnek tűnne néhány mai napi szleng, én ezt mégsem engedném meg magamnak. Az adott problémakör tehát összetettebb, mintsem hogy szimpla "vélemény-nyilvánítás", vagy egyszerű megítélés alá kéne Rákóczit vetni, de ez még csak a kezdet!
Nagy vonalakban áttekintve Rákóczi életének a harc kezdetéig tartó szakaszát, a főbb események, mik vele történtek: Munkács ostroma, édesanyjától való elszakítása után jezsuita iskola. Némi bécsi léha élet, nővérének (Rákóczi Julianna, akkor már Aspremont-Reckheim gróf altábornagy hitvese) hatására vagyonának kezelését magához veszi Kollonich bíborostól 1693-ban (egy életre ellenségévé teszi ezzel), olaszországi utazás és első kísérlet a házasságra (Hessen-Darmstadti Magdolna / Eleonóra császárné rokona, az udvar politikai okból csellel híusítja meg: egymásnak a másik halálhírét keltik). Főispáni beiktatása után (1694) második házassági kísérlete azonban sikeres, 1694. szeptember 25.-én jön létre a frigy Hessen-Rheinfels Charlotte-Amalie hercegnővel, melyért az udvar csak nagyon nehezen bocsát meg Rákóczinak. Az udvar neheztelése ezúttal logikus(ámde ügyetlen), a házasság által Rákóczi rokonságba kerül XIV. Lajos francia uralkodóval (is), aki az Ausztria-ház "ősellensége". (Személyes véleményem szerint a házasságkötés támogatása lett volna az egyik legkomolyabb, békés lehetősége a császári udvarnak, hogy Rákóczival véglegesen kiegyezzenek, ámde inkább maguk ellen ingerelték. Rákóczi szempontjából éppen olyan logikus lépés volt az, hogy kapcsolatrendszerét - akár érdekházassággal is - bővítse, ezt is hiba lenne neki felróni.) Először a Tokaji-féle felkelés kapcsán keveredik gyanúba, 1697 nyarán. Bécsbe "menekül", és a császárhoz folyamodik meghallgatásra, hogy magát mentse (bűne ugyan nem volt ebben. A dolog érdekessége, hogy az audenciához az udvaron belüli ellentétek révén jut, Kollonich(!) segít ebben neki, Kinsky gróf ellenében). Leopold császár felé birtokcserét(!) kérelmezett, melyet az uralkodó elutasított. (Birtokait németországiakra cserélte volna, ahová vissza is vonult volna. Ha valaki gyávasággal vádolja Rákóczit, ebbe beleköthet, hiszen menekült volna a kialakult helyzet elől. Gyámapja, a császár intette arra, hogy szolgálataira a saját helyén van szüksége. Azonban Rákóczi hűsége és lojalitása az uralkodó felé megkérdőjelezhetetlen.) Első gyermeke négyéves korában meghal, Karola-Amália egészségi állapota gyenge. A fejedelem Bercsényi gróffal való kapcsolata elmélyül. Az 1700-as esztendőig tisztába jön a magyarországi és birodalmi helyzettel, és az aktuálpolitikai áramlatokkal. Cselekvésre szánja el magát: XIV. Lajostól kér rokoni támogatást a magyarországi súlyos alkotmányos sérelmek orvoslására. (meg kell érteni azt, hogy a belső lehetőségeit kimerítette, saját uralkodójához már folyamodott/Ecsed, Patak, Ónod várának lerombolása ügyében is/, sikertelenül. Másrészt alapvetően politikai támogatásról volt először szó, ugyanis küszöbön állt a spanyol örökösödési háború, és a korábban a franciákkal kötött béke ellenére/1697. szeptember 20. Ryswijk/ bomlani látszott az egyezség. A spanyol trónöröklés békés rendezésének része lehetett volna a magyar alkotmányosság helyreállítására való francia politikai ráhatás.) 1700-ban Bécsben megszületett Rákóczi József, aki az akkor már magyar királyként beiktatott II. József tiszteletére kapta nevét. A fejedelemet Longuéval hadnagy árulása folytán fogságba vetik, és Bécsújhelyre viszik (1701. április 18.).
Leszögezhetjük azt, hogy ekkorra Rákóczi nagy mértékben már tisztába volt a saját és országa helyzetével, és ennek tudatában cselekedett. Amely dolgok ezután következtek, azok - viszonylag kevés kivétellel - egymásból logikusan és kérlelhetetlenül következtek. Természetesen nem arra gondolok, hogy Rákóczi veresége szükségszerű volt, bár olvastam ilyenféle megközelítést is, hanem arra, hogy az egymásra következő helyzeteket a Fejedelem a lehető legnagyobb körültekintéssel meghozott döntései követték. Ezt - itt - nem kívánom végigelemezni, főként azért, mert a post-nak nem ez a fő témája, ám később erre még sor kerülhet.
A szituáció tehát röviden: adva van egy terjeszkedő szándékú uralkodóház, és egy - folyamatosan ellehetetlenített, ámde fejedelmi és hazafias nevelésű - magyar herceg, akinek birtokai, vagyona óriási, valamint politikai ellentétbe hozta magát az uralkodóval. A következmények nyilvánvalóak. Ha az uralkodóház felségárulás címen kivégzi, hozzájut vagyonához, semlegesíti ellenkező politikai befolyását, ezzel birtokba veheti magyarországot, és azt tehet vele, amit akar. Ha kiegyezik a fejedelemmel, akkor is valamiképpen később le kell számoljon vele, ha terjeszkedő szándékait az udvar nem adja fel. Rákóczi - hallgatólagos porosz támogatással - megszökik, és Lengyelországba menekül. Innentől fogva gyávaságáról már nem beszélhetünk a továbbiak kapcsán, hiszen azt a fajta életét, melyet később a bujdosásában is élt, akár itt is kezdhette volna - ha gyáva. Árulásáról is kár beszélni, hiszen törvényes útjait az uralkodó felé kijárta - hiába - és az ő pozíciójában másfelé is felelősséggel tartozott, nem csak uralkodója felé (ez ha nem volna világos, megkereshető /t.i. Rákóczi rangjával kapcsolatos jogok és kötelességek/).
Rákóczi az egyenes és az értelmes utat követte, abban az értelemben, ahogy kötelességérzete ezt sugallta. Nem feltételezhetjük tehát, hogy vagyonát óhajtotta gyarapítani (erre az ő helyzetében nem ez a "legjobb mód" :-)), továbbá azt sem, hogy maga szeretett volna az uralkodó vagy király lenni (ad. 1, van törvényes király; ad 2, az erre egyébként megfelelő politikai helyzetekben azt elutasítja /Lengyel trón elutasíása, Habsburg-ház trónfosztását követően/), egyedül Erdély fejedelemségéhez ragaszkodott. Magyarország alkotmányos rendjének helyreállítása pedig a fő cél.
Magának a harcnak az elemzése nem célja az írásnak, azonban azt már láthatjuk, hogy a harc létrejötte nem volt elkerülhetetlen eleve. Rákóczi személyének viszont a harc kitörésében legfeljebb annyi szerepe volt, hogy úgy nevelték, ahogy, olyan rangja és vagyona volt, amilyen, életben maradt(!), valamint éppen az ellene felhozott tulajdonságokkal nem rendelkezett.
Végül következzék a harc vége, mikor - úgymond - a "felhergelt" nemzetet magára hagyta, és "mentette a bőrét". Az érdemi hadi eseményeket, és a trónfosztást követően előállt az a szituáció, melyet kicsit kifejtenék az alábbiakban.
1, Az ország emberi és anyagi forrásai kimerültek
2, A birodalom anyagi és hadi lehetőségei is kimerültek
3, A birodalom nyugati háborúi befejeződtek
4, Nem sikerült olyan hadi ütőképességet megvalósítani az országon belül, mely annak védelmére elegendő volna
5, Az ország nagyobbrészt demoralizálódott, a járvány miatt csaknem elnéptelenedett (szándékosan külön említem az 1. ponttól)
Fentiekből leszűrhető pár egyszerű következtetés, amennyiben feltesszük azt, hogy sem a birodalom, sem Rákóczi eredeti szándékai és törekvései nem változtak meg.
A birodalom szempontjából ésszerű törekvések:
a, A lehető leghamarabb a legelőnyösebb békét kötni a magyarokkal, erőforrásokra van szükség
b, Mindenféleképpen megtartani a vezető szerepet Magyarországon, különben a birodalom széteshet politikailag
c, b. előfeltétele az erdélyi fejedelemség birtoklása
Látható, hogy annak ellenére, hogy a birodalom szándékai nem változtak, mégis olyan helyzetbe került, hogy erős cselekvéskényszer hat rá (pl. már nem szempont Rákóczi birtokainak megszerzése(!))
Rákóczi szempontjából ésszerű törekvések:
a, Mindenképpen folytatni kell a harcot annak érdekében, hogy az eddig elért eredmények realizálhatóak legyenek
b, a. előfeltétele az országon kívüli anyagi/hadi segítség megszerzése
c, b. előfeltétele a politikai/rokoni kapcsolatok mozgósítása mihamarabb
Ebből a felsorolásból érthető meg az, hogy Rákóczi miért távozik az országból, mindazok ellenére, amilyen nehéz helyzet kialakult.
Tegyük fel, hogy a fejedelem elgyávult, és menekülni akar tetteinek következményei alól, ahogyan némelyek feltételezik. Ekkor részéről az alábbi lépések logikusak:
a, Előnyös békét kötni az udvarral (ezt Károlyi meg is tette: ha Rákóczi hűségesküt tesz, mindent megkap, kivéve Erdélyt)
b, Birtokcsere a birodalmon belül (ez most már ment volna, Károly a király már), hogy ne nézzenek rá csúnyán itthon, mert érzékenyek is vagyunk
c, Visszavonulni feleségestül, gyerekesül valahová Badenbe a rokonsághoz, boldogan élni míg meg nem halni.
Nos, nem ez utóbbi történt, pedig az út nyitva volt, az a. feltétel - rajta kívül ugyan - de előállt. Ahhoz, hogy haláláig tartó emigrációja érthető legyen, még logikai szempontból is kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy egyéb szándékai/indíttatásai voltak. Másrészről - mindezek mellett - a fejedelmet élete végéig súlyos lelkifurdalás gyötörte, erre nem csak franciaországi tartózkodása alatt történt kolostorba vonulása tanúskodik, hanem udvartartása Rodostóban, és nem utolsósorban írásai, melyből a két legfontosabb: Confessio, Mémories.
Legvégül csak annyit tennék hozzá, hogy én ugyan nem vagyok arra hivatva, hogy Rákóczit védjem, de írásom személyén keresztül arra is szeretne fényt vetni, hogy kellő ismeretek híján morálisan pálcát törni valaki felett, nem helyénvaló dolog. Legyen az bárki is. Rákóczi személye régóta nagy viták tárgya, igazi bizonyítékok azonban véle szemben legfeljebb azt mutatták, hogy az ú.n. szokásos emberi gyarlóságok alól ő sem volt mentes, és ez befolyásolta döntéseit is kisebb mértékben. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy morálisan elítéljük tetteit. (Talán a legismertebb és leghevesebb vihar Szekfű Gyula könyve kapcsán pattant ki: A száműzött Rákóczi, 1913. MTA Bejegyzésemnek EZ sem célja, hogy Szekfűt méltassam, olvassa és tegye, aki gondolja.)
Szép, hazafias mondattal kellene befejezzem, de most inkább azzal zárnám első bejegyzésemet: alakuljon ki mennél tartalmasabb vita, és tisztázódjanak a félreértések, tisztuljon a kép Nagyságos II. Rákóczi Ferenc személye körül.
Üdvözlettel: Misi
Felhasznált lényegi irodalom, olvasási sorrendben:
Herczeg Ferenc: Pro Libertate! Singer és Wolfner Rt. 1940.
Mikes Kelemen törökországi levelei Dr. Császár Elemér kiadásában és jegyzeteivel Lampel R. könyvkereskedése Wodianner és fiai Rt. 1905.
Balla Antal: II. Rákóczi Ferenc Cserépfalvi 1943.
Asztalos Miklós: II. Rákóczi Ferenc és kora Pallas stúdió - Attraktor kft. 2000.
Rákóczi Ferenc: Vallomások Emlékiratok Szépirodalmi könyvkiadó 1977.
Rákóczi Kiáltványa Szépirodalmi könyvkiadó 1976. (Ráday Pál iratai 1703-1706 című kötetből)
R. Várkonyi Ágnes: A Fejedelem gyermekkora (1676-1688) Magyar könyklub 1989. /gyönyörű könyv!/
II. Rákóczi Ferenc válogatott levelei Köpeczi Béla szerkesztésében Bibliotheca kiadó 1958.
Szemelvény a Szekfű-féle vitából:
Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi 1715-35. Magyar Tudományos Akadémia 1913.
Ballagi Aladár: Az igazi Rákóczi Rényi Károly 1916.
Szekfű Gyula: Mit vétettem én? - Ki gyalázta Rákóczit? - Dick Manó 1917.
Az illusztráció a Rákóczi Album című Pesti Napló kiadásból származik(1906.), Stettka Gyula: II. Rákóczi Ferenc fejedelmi díszben (Hajduvármegye tulajdona)
