Régóta éles vitákat, sértődéseket, gúnyolódásokat - szóval erős érzelmeket vetnek a vallással, egyházzal, istenhitekkel kapcsolatos viták, nézetkülönbségek. Én elsősorban ott tennék elválasztójelet, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy ezek melyik körre vonatkoznak, noha szinte kivétel nélkül összemosódik fenti három terület. Most már ott tart a dolog, hogyha egy egyház dogmarendszerét kritika éri vagy gúny, az érintettek hitükben érzik magukat sértve, méghozzá személyesen, holott esetleg nem az volt a szándék eredetileg.
Én "könnyen" beszélek, hiszen "igazából" nem vagyok tagja egyetlen gyülekezetnek sem (hivatalosan a nagyvárad téri református egyházközség tagja vagyok, de évek óta nem látogatom a templomot, és ennek oka van). Továbbá nem kaptam "igazi" vallásos nevelést (családtagjaim nem erőltették, hittanra nem jártam, kisz-titkár is voltam ám, hogy a sötét múltat emlegessem :) de ez egy másik történet), és sokáig nem volt családi templombajárás sem. Másrészt nem beszélek könnyen, mert anyai nagyszüleim és édesanyám hithű keresztények voltak, cselekedeteikben ez mindvégig megnyilvánult, ezért feltétlenül elfogult vagyok a keresztény hagyományokkal, tanításokkal és sugallatokkal is.
Mégis, e sok konfliktushelyzetet okozó témakörben szeretnék kicsit rendet vágni, igazából a magam kedvéért, de esetleg olvasóim is okulhatnak, talán vitáznának velem erről (ez volna a legkívánatosabb).
Semmiképpen sem tarkítanám szükségtelen idézetekkel és külső magyarázatokkal az írást, már csak azért sem, mert a végén közlöm a forrásokat, ahonnan igyekeztem esszenciát szűrni, másrészt igazán "eredeti" gondolatokkal itt nem fog az olvasó találkozni, legfeljebb bizonyos metodikai kapcsolatokat fűzök másként.
(nagy levegő:)) A "vallás" egyidős az írott történelmünkkel, bízvást régebbi is. Az átkosban azt tanították, hogy az ember mindig szükségét érezte annak, hogy a számára megmagyarázhatatlan eseményeket, körülményeket valami "felsőbb" szándéknak tulajdonítsa, egy nagy hatalmú, tudatos "személyt" vagy személyeket képzelvén ezen dolgok mögé. Az aztán a habitusán múlott, hogy ez a személy éppen jó vagy rosszindulatú volt, kisebb vagy nagyobb hatalommal bírt, illetve milyen módon lehetett vele jó kapcsolatot ápolni, ugyanis ez fontos: a nagyobb hatalmakkal nem árt jóban lenni. Mindezt természetesen akként tanították, mint legfőbb bizonyságot afelől, hogy a régi ember mennyivel kevesebbet tudott a világról, és milyen primitív volt ezért. Az sem maradt ki ebből, hogy galád vezetők milyen aljas módon használták ki ezt saját, még galádabb céljaik eléréséhez. No eddig az újkori tanítás, lényegében most is ezt erőltetik a legtöbb helyen, az összes ehhez tartozó elméleti megerősítéssel együtt.
Hogy mi az igaz mindebből? Nagyjából annyi, hogy mindig voltak és lesznek olyanok, akik mások érzelmeivel visszaélve, valami olyasmire vegyék rá, ami nem neki jó, hanem az "olyanok"-nak. A többi merő fikció, mégpedig a benne rejlő félelmetes belső ellentmondások miatt. (nincs értelme mindig kiírni azt, hogy véleményem szerint, ezt tessék a kijelentéseim mögé tudni)
1, E.m. A mai "tudomány" szülötte a káoszelmélet. Matekban nem jártasak számára röviden: kaotikus jelenségnek nevezzük azt a konglomerátumot, amelynek működése sokváltozós, és bármely változó kismértékű módosulása a konglomerátum nagymértékű változását hozza, mégpedig úgy, hogy a többi, hasonló változóra is hatást gyakorol ezzel, mégpedig nem azonos mértékben, és ezek egymással visszacsatolásban vannak, változatosan negatív vagy pozitív értelemben. Még egyszerűbben: pl. az örvény. A kaotikus folyamatok ugyanakkor mégis határozott szabályszerűségeket mutatnak. A (m) káoszelmélet erre tesz kísérletet, miszerint a kaotikus folyamatok mögé olyan szabályszerűségeket keres, mely által a folyamat irányíthatóvá válik. Hogy miért nem használható az elmélet? Egyszerű: a változók száma végtelen (véges abban az értelemben, hogy ahány csepp a tengerben, vagy ahány csillag az égen, csakhogy ez emberileg kezelhetetlen mennyiség, ha valamennyinek a hatását óhajtjuk meghatározni), ezért matematikailag kimutatható, hogy a bennünket körülvevő jelenségek túlnyomó többsége általunk befolyásolhatatlanul kaotikus. Az a kevés, amit idáig sikerült "birtokba venni", azzal is sikerült alaposan visszaélni (ld. akinek csak egy kalapácsa van, hajlamos mindent szögnek nézni). Innentől kezdve nem releváns, hogy a kaotikus jelenségeket felsőbb hatalomnak, vagy általunk nem ismert körülményeknek tituláljuk: ugyanazt jelenti.
2, E.m. A régi ember ezért primitív vagy visszamaradott: nem igaz. "Jóba lenni" a felsőbb hatalmakkal, vagy "engesztelni" a gyakorlatban a káosz tudomásul vételét, és a felismert szabályok alkalmazását jelenti, gondoljon erről bárki bármit, és származzon a felismerés tanulásból, vagy sugallatból, vagy metafizikai síkról. Azt pedig nem nevezném primitív megoldásnak semmiképpen, hogy az ember "lélektanilag" néki a legjobban tetsző avagy a legkényelmesebb, legegyszerűbb megközelítést alkalmazza. Igen is, kimondhatjuk, a "vallások" jelen állapotukban is emberibb megközelítésben tálalják a káoszt(azaz a világunkat), mint az ú.n. tudomány.
3, E.m. Ha léteztek olyan emberek kezdettől fogva, akik csúnyán visszaélve a szabályokkal, ezekből maguknak privát előnyöket tudtak kovácsolni, akkor ezek az emberek legalább annyival többet tudtak a kaotikus folyamatokról, amennyire sikeresek tudtak lenni az egyéni életükben. Tehát: a nem primitívek közt még kevésbé primitívek rákapaszkodhattak a káosz fuvallataira, mindebből előnyt kovácsolva maguknak, de többnyire sok más társuknak is. Honnan e tudás? Mert a mai matekosoknak ez nem nagyon megy :)
Most, hogy ezen szerencsésen túlestünk :) jöjjön a bontás.
Mai tudásunk szerint a vallások közt erkölcsi tanításaink szerint próbálunk különbségeket tenni, esetleg ez alapján válogatunk. Tévedés, a legtöbb vallás komplex világképet tár elénk, melyek kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz, még ha a konkrét "viselkedéstechnikai" előírásaik némiképpen mások is. Kevés lóg ki a sorból, talán csak kettő, melyek olyan mértékben más valóságképet mutatnak a tapasztalttól, hogy az egyikben nem tudok, a másikban pedig nem akarok létezni.
És az egyházak. Habitusunk diktálja szintén, minek tekintjük őket. Vagy galád visszaélők ők (akkor többet tudnak, mint mi), vagy többlettudás hordozói, akiket érdemes követni. A kettő ugyanazt jelenti. Ezután kinek, melyik rokonszenvesebb, azt maga dönti el.
És az átfedések, azaz: miért kéne sértőnek érezzem ezekután, ha az általam választott egyházat támadás éri? Igazi gond nem lehet, többet tudnak, mint én, el tudják hárítani a támadást. Ha nem? Akkor nem méltóak arra, hogy megtartsák javaikat, erkölcsi fölényességüket, ha ellenségeik verbális támadása porba dönti őket. (ld. Gamáliel)
És további átfedések: tanítások és dogmák. Tekinthető-e egy tanítás dogmának? Igen. Tekinthető-e egy régmúlt, alig ismert esemény leírása dogmának? Aligha. Tekinthető-e egy szervezet tekintélye, tisztelete, kijelentése dogmának? Semmiképpen sem. A tanítás működik, használható, alkalmazható, szerethető, és voltaképpen ténylegesen szabad elhatározás kérdése az, hogy megfogadjuk-e, és élünk-e aszerint. Régmúlt események emlegetése a tanítást van hivatva alátámasztani, vagy cáfolni. Az egyes vallások "eseménynaptára" az önigazoló történésekkel van összhangban, ezért leginkább egy csipetnyi sóval hitelesek. Szóval az nem ér, hogy "levert minket az ellen, mert elfordultunk istentől, de aztán megtértünk, és győztünk" és ez akár több száz oldalon keresztül felváltva ismétlődik. Mi ebben a befogadható tanulság? Hogy hülyék vagyunk? Vagy az istenünk packázik velünk állandóan? Vagy nem a mi istenünk a legerősebb? Vagy a szamszara a fő szabály, amiből ki kell törni? Mindegyik válasz helytelen, az ilyen történeti dogmákkal egyetemben. És a szervezeti tekintély, az végképp nem dogmatizálható a szememben. Szükséges szabályokat elfogad bárki, ha feléri ésszel, ha nem. Azonban régmúlt eseményekre és emberekre alapozott, feltétel nélküli tisztelete a mai utódszervezetnek, ez elfogadhatatlan és visszatetsző, főként a könnyen mozgósítható tömegtájékoztatás mellett! És főként olyan korban, ahol a "tisztelet, megbecsülés" szavak alatt valami egészen más fogalomkör sejlik fel a ma emberében, mint akár 100 éve, és én ebben az új értelemben használom eme szavakat, nem az eredeti értelmében.
Összefoglalva a hosszúra nyúlt okoskodást: a mostani korban is élhetünk a választott tanítások szerint (főként ha tudjuk és tapasztaljuk, hogy ezek a mai napig kifejtik a hatásukat, akár közvetlenül is), de ezek a tanítások kikezdhetetlenek, érdemes megfigyelni, hogy ezt meg sem próbálják azok, akik pl. a katolikus egyházat szünet nélkül támadják. Egyházat is választhatunk, és szerethetjük, tisztelhetjük, támogathatjuk, de ne legyenek illúzióink, emberekből áll az is, kik hibáznak, tévednek, lehetnek aljasok éppúgy, mint nagyszerűek, középszerűek. Aki pedig közvetlenül szidalmazza, kifigurázza az egyházat, szóljon a szava az értelmetlenségbe, hiszen jobbat nem nyújt helyette, a destrukció pedig rá hullik vissza. A történeti dogmákra pedig erősen ráfér a teljes nyilvánosság, értő és megvilágító kritika, és visszaillesztésük oda, ahonnét kihullottak. Ez azonban tényleg az egyház(ak) dolga lenne, és kívánom, hogy ezáltal is lépjenek a megújhodás(visszatérés) útjára.
Bárkit megsértettem, kérem nézze el nekem, ugyanis semmiképpen nem állt szándékomban, mint a nagyvárad téri református egyházközség tagjának, Jézus tanításai követőjének, hithű kereszténynek, aki az általa nyert tudás miatt került közelebb a hithez, mintsem a körülményei okán.
Üdvözlettel: Misi
p.s. Azóta nem látogatom a templomot, amióta nem dr. Sipos Ete Álmos prédikál, és a vasárnapi istentisztelet egy ószövetségi írás magyarázatával kezdődik.
Felhasznált lényegi olvasmányok:
Szent Biblia Károli Bibliatársulat
Újszövetségi szentírás Szent István Társulat 1985
Újszövetségi szentírás Szent István Társulat 1996 (a változások miatt)
Újszövetségi szentírás P. Békés Gellért és P. Dalos Patrik Róma, 1978 (a különbségek miatt)
Josephus Flavius: A Zsidó háború 1957, Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról Hahn István Helikon 1984
Lion Feuchtwanger: A Zsidó háború 1972 (Aufbau-Verlag 1959)
II. Rákóczi Ferenc: Vallomások, emlékiratok Szépirodalmi Könyvkiadó 1972
Mikes Kelemen: Épistolák I.-II. Akadémiai kiadó 1967
Obádovics Gyula: Matematika 13. kiadás
Bhagavad Gíta http://mek.niif.hu/00100/00159/00159.htm
Korán http://quran.com
Julius Evola: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/evola.html (összes)
Komoróczy Géza: Mezopotámia http://www.terebess.hu/keletkultinfo/mezopotamia.html
René Guénon: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/reneguenon.html (összes)
http://www.terebess.hu (úgy általában, olv. szint: ~40%)
Tibeti halottas könyv (magyar kiadás 1988-bol, nincs a kezemben)
Hamvas Béla: Scientia Sacra, Láthatatlan történet, Karnevál (fake idézetek nélkül)
Badinyi Jós Ferenc: Káldeától Ister-gamig, Jézus a pártus herceg (nem csipetnyi, kilónyi sóval:))
Götz László: Keleten kél a nap I.-II. (nagyon figyelemreméltó)
